Menü
 
Kezdőlap
Beállítás Kezdőlapnak!
 
barátok oldalai
 
egyéb linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Viccdoboz
 
Adataid
IP
 
Google

Google

 
Aranyköpések
 
Hírek
Hírek : Iskolabezárások?

Iskolabezárások?

én  2007.03.02. 21:56

VELÜNK NÉLKÜLÜNK?

007-03-01 21:12 Megszavazták az iskolabezárásokat Hiába tüntettek az Új Városháza előtt reggel ismét tanárok és diákok, a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön döntött a 19 budapesti szakközépiskola összevonásáról. Hatot szeptemberig kiürítenek, a többiben egy-két évig még maradhatnak a diákok. A főváros az intézkedéssel 4 milliárdot akar 2 év alatt spórolni, a bezárások, és a szeptemberi óraemelések miatt őszig ezer pedagógus kerül utcára. Diákok, szülők és tanárok a húsz halálra ítélt fővárosi középiskolából. Több százan tüntettek reggel a fővárosi közgyülés előtt. Akkor még volt remény. A képviselőknek a tüntetők között kellett áttörniük, hogy bejussanak. Az ülésteremben is voltak tiltakozók, mintegy félszázan. A Fidesz, két szocialista átszavazásával és öt SZDSZ-es tartózkodás mellett két hete elérte az iskolabezárások felfüggesztését, délelőtt azonban a koalíciós pártok már hatályon kívül helyezték a döntést. Az ellenzék megalapozatlannak tartotta az iskolák összevonását. Arra hivatkoztak, hogy egy tavalyi határozattal 20 millió forintért felkért a főváros egy céget a hatástanulmányok elkészítésére, ezt azonban a városvezetés nem tudja felmutatni. Az ellenzék kérésére az egyik tanár is felszólalhatott. "Azok az adatok, amelyek alapján önök dönteni készülnek, nyilvánvalóan torzítottak, a pedagógiai szempontok mellőzése méltatlan egy ekkora horderejű döntés előkészítéséhez" - hangsúlyozta Pécsi Ágnes tanár. Horváth Csaba szocialista alpolgármester elismerte, hogy nem készültek el határidőre a hatástanulmányok, de szerinte a döntéshez nincs is szükség ezekre. Végül az egyfős koalíciós többség az összes érintett szakközépiskola átszervezését megszavazta, egy kereszténydemokrata képviselő távollétében 34-32-es arányban. Kivételt csak a budafoki Soós István Borászati Szakközépiskolával tettek, ezt a Corvinus Egyetem veszi majd át. "Gyakorlatilag bevallották nyíltan - és ez a közgyűlés jegyzőkönyvében is szerepel -, hogy a közgyűlés által még tavaly elrendelt előkészítő anyagok nélkül hozták meg ezt a durva politikai döntést. A főpolgármester úgy mosolyog ezen, mint a macska, aki megette a kanárit, egyszerűen nem lehet komolyan venni, ami itt történik" - fogalmazott Tarlós István a fővárosi Fidesz frakcióvezetője. A szakközépiskolák közül van olyan, amely már jelezte is, hogy bírósághoz fordul. Az átalakítással a főváros az idén egy, jövőre hárommilliárd forintot spórol meg, az átszervezés 3 milliárd forintba kerül. by: hír tv.hu Mégis átszervezik a szakiskolákat? dunatv.hu/MTI, 2007. március 1. 7:37 | Utolsó frissítés: 13:21 A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén visszavonta a szakiskolák átszervezéséről hozott február 15-i, halasztó döntését. A testület ugyanakkor még nem döntött arról a koalíciós előterjesztésről, amely szerint még az idén átszerveznének 19 fővárosi szakiskolát. Az ülésen felszólalt Pécsi Ágnes, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola pedagógusa, aki korábban éhségsztrájkot és több akciót szervezett iskolája megmentéséért. Azt kérte a fővárosi képviselőktől, hogy most még ne döntsenek a fővárosi szakiskolák átszervezéséről. Horváth Csaba, a területért felelős főpolgármester-helyettes korábban azt mondta, a közgyűlés meg fogja szavazni a szakképzési reformot - ezt bizonyítja, hogy az elmúlt két hétben a koalíció pártoknál nem merült fel elvi kifogás az előterjesztéssel szemben. Február 15-én a Fővárosi Közgyűlés megszavazta Tarlós István indítványát, melynek értelmében csak egy évvel elhalasztották volna a fővárosi szakiskolák átszervezésére. A 33 igen, 26 nem és 5 tartózkodás mellett elfogadott javaslatot Gábor József és Kolozs András szocialista képviselő is megszavazta. Tartózkodott Bojár Iván, Lakos Imre, Halmágyi Judit és Szolnoki Andrea szabad demokrata, valamint Gy. Németh Erzsébet szocialista képviselő. A szavazás eredményére sem az előterjesztő, sem pedig a koalíciós képviselők nem számítottak. A szocialista képviselők „tévedésből" szavazták meg a javaslatot. Tarlós István azért kérte a halasztást, mert szerinte az átszervezés legelemibb előkészületei is elmaradtak, és a törvény által előírt egyeztetések nem, vagy csak jelentős késéssel folytak le. by: duna tv Az iskolák átszervezése miatt tiltakoztak dunatv.hu/mti, 2007. március 1. 10:15 | Utolsó frissítés: 10:15 A szakképző iskolák tervezett átszervezése és megszüntetése miatt tiltakozott mintegy kétszáz szülő, diák és pedagógus a fővárosban csütörtök reggel Budapesten; a Fővárosi Közgyűlés a tervek szerint ezen a napon tárgyalja az erről szóló előterjesztést. A csendes demonstráción a diákok gyertyát, mécseseket gyújtottak iskolájukért, transzparenseiken "Kegyelem az iskoláknak!, Adjanak időt, adjanak életet!, Ma ne döntsenek a holnapról!" feliratokat lehetett olvasni. A közgyűlés ülésére siető képviselőket a szülők, pedagógusok megállították a kapuban, s próbálták arról meggyőzni, hogy ne szavazzák meg az iskolák átszervezéséről szóló javaslatot. Jurcsó Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete szakoktatási tagozatának képviseletében elmondta: azt várják a közgyűléstől, hogy a szakiskolák átszervezésének elhalasztásáról hozott korábbi döntést ne változtassák meg - mondta. Mint mondta, álláspontjuk szerint az előterjesztésben változatlanul hamis adatok szerepelnek az intézmények feltöltöttségére, a tanulói létszámára vonatkozóan és a tervezett átszervezés nem gazdaságos. A szakértői tanulmányokban szintén alapvető tévedések vannak, amit korrigálni kell. Ha mégis elfogadják a kormánykoalíció előterjesztését annak következtében 6-700 pedagógus és technikai dolgozó veszítheti el állását. Pécsi Ágnes, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola pedagógusa, aki korábban több tiltakozó akciót, éhségsztrájkot szervezett iskolájáért, azt mondta, ha elfogadja a közgyűlés az átszervezésről szóló javaslatot, azt sem ők sem a többi iskola nem fogja annyiban hagyni. Ha továbbra is maradnak a hamis adatok a képviselők elé tett anyagban, akkor bírósági úton vesznek elégtételt és a közigazgatási hivatalhoz fordulnak. by: duna tv Már az idén átszervezik a fővárosi szakiskolákat; a Fidesz szerint ez nem reform dunatv.hu/MTI, 2007. március 1. 16:23 | Utolsó frissítés: 22:49 Már az idén átszervezik a fővárosi szakiskolák többségét a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki, több szavazáson meghozott döntése értelmében. Tarlós István, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint előkészítő anyagok hiányában döntöttek a koalíciós képviselők. A szavazást megelőzően a közgyűlés visszavonta saját, az ellenzék kezdeményezésére február 15-én hozott határozatát, amely egy évvel elhalasztotta volna a szakiskolák átszervezését. A Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola hallgatói a Fővárosi Közgyűlés ülésén A Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola hallgatói a Fővárosi Közgyűlés ülésén A szocialista és szabad demokrata többségű testület többórás vitát követően külön-külön szavazott mind a 19 érintett oktatási intézmény sorsáról. A koalíciós képviselők ezúttal egységesen igennel voksoltak az átszervezésekre, s az iskolák jogutóddal történő megszüntetéséről. A képviselők egyhangúlag - 66 igen szavazattal - hagyták jóvá azt a Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes által benyújtott módosító javaslatot, amelynek értelmében a korábban megszüntetésre javasolt Soós István Borászati Szakközépiskola és Gimnázium fenntartói jogát átveszi a fővárosi önkormányzattól a Budapesti Corvinus Egyetem. Az átadás előkészítése legkésőbb 2007. július 1-ig megtörténik. A szavazást megelőzően a közgyűlés visszavonta saját, az ellenzék kezdeményezésére február 15-én hozott határozatát, amely egy évvel elhalasztotta volna a szakiskolák átszervezését. A maratoni ülésen az ellenzéki képviselők az átszervezésről szóló javaslat visszavonását követelték, felháborítónak, szakmaiatlannak nevezve az előterjesztést. A koalíciós képviselők ugyanakkor azzal érveltek, hogy beláthatatlan következményekkel járna a döntés elhalasztása június 30-ra, mert ez a problémák szőnyeg alá söprését jelentené. Tarlós István Tarlós István Tarlós István, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője hamisnak nevezte azt az állítást, hogy az átalakítás az uniós forrásokhoz való hozzájutás feltétele, az Európai Unió ilyen feltételt sehol nem támaszt. Pokorni Zoltán (Fidesz) azt mondta, hogy nem reformról, minőségi fejlesztésről van szó, hanem pénzhiány okozta válságkezelésről. Kifogásolta az is, hogy előző nap az érintett intézmények vezetői három percet kaptak, hogy elmondják álláspontjukat a fővárosi szakbizottságban, s iskolájuk fennmaradásáért küzdjenek. A lehetséges megoldást vázolva elmondta: ezeket az iskolákat nem bezárni, megszüntetni kellene, hanem átalakítani. Horváth Csaba oktatásért is felelős főpolgármester-helyettes célként jelölte meg, hogy a rugalmasabban alkalmazkodni tudó képzés képes legyen a munkaerőpiaccal szorosabb együttműködést kialakítani. Az ezer pedagógus álláshely megszűnéséről azt mondta: ebből 350 a betöltetlen állás, s több mint ezer nyugdíjas pedagógus vesz részt a képzésben. A létrejövő Térségi Integrált Szakképző Központok jelentős részüket "integrálja" majd - tette hozzá. Horváth Csaba Horváth Csaba Közölte: jövő hétre összehívja az átalakításban érintett intézményeket, diákönkormányzatokat, hogy az átszervezések a lehető legkevesebb sérelemmel járjanak. A teljes intézkedés-sorozat 2007-ben mintegy egymilliárdos, 2008-ban pedig mintegy hárommilliárdos megtakarítást eredményez - érvelt Horváth Csaba, aki szerint egyetlen érdemi javaslat nem hangzott el a vita során az ellenzék részéről. Csomós Miklós (Fidesz) utalva az iskolák átszervezésének elhalasztásáról hozott határozatra, arról beszélt, hogy február 15-én a közgyűlés felelős, jó és tudatos döntést hozott, amire büszke lehetne a testület. "Nem fair" dolog, ha valaki addig osztja a kártyát, amíg nem nyer - mondta azzal kapcsolatban, hogy a koalíció az átszervezés elhalasztását rögzítő határozat visszavonását kezdeményezte. Hozzáfűzte: ha a február 15-i döntést hibának tartja a kormánykoalíció, és most lehetőséget ad annak korrigálására, akkor a budapestieknek is lehetőséget kellene adni, hogy október 1-jei, az önkormányzati választásokon hozott döntésüket felülbírálják. Az igazi koncepció több milliárd kivonása bármi áron - mondta az ellenzéki képviselő. Gábor József - aki a szocialisták korábbi közlése szerint tévedésből szavazta meg két hete az átszervezések elhalasztását - a közgyűlésen azt hangoztatta, hogy benne vannak egy folyamatban, s a beiskolázás kötelezővé teszi a döntés meghozatalát. Hock Zoltán (MDF) szerint jól mutatja, mennyire pénzkérdésről van szó, hogy a 2007. évi büdzsé oktatási fejezete megelőlegezi ennek a döntésnek a megszületését. John Emese (SZDSZ), a főváros oktatási bizottságának alelnöke kifejtette: a fejlesztéseket koncentrálni kell, s erre akkor van lehetőség, ha átalakítják a rendszert. Ebben a kérdésben racionálisnak kell maradni - mondta arra utalva, hogy a délelőtti tüntetésen a transzparenseken többi között Kegyelmet az iskoláknak! felirat volt olvasható. László Zoltán, a Fidesz-frakció képviseletében az ülésen megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy az Újvárosháza épületén belül, a kapunál rendőrök álltak. Mint mondta, több diák is azt mondta neki, hogy a rendőrök miatt nem mernek felmenni a nyilvános ülésére. Pécsi Ágnes, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola pedagógusa, aki korábban éhségsztrájkot és több akciót szervezett iskolája megmentéséért Pécsi Ágnes, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola pedagógusa, aki korábban éhségsztrájkot és több akciót szervezett iskolája megmentéséért Tarlós István az MTI-nek úgy reagált az iskolák átszervezéséről hozott közgyűlési döntésre, hogy "egy komolytalan döntés született". Felhívta arra a figyelmet: a koalíció "jegyzőkönyvileg" elismerte, hogy az átszervezéshez szükséges előkészítő anyagok nem készültek el határidőre. "Ennek ellenére egy minimális, szűk matematikai többséggel áterőszakolták az átszervezéseket" - fogalmazott az ellenzéki frakcióvezető. Ugyanakkor hangsúlyozta: "sose mondtuk, hogy a szakképzés struktúráját nem kell átgondolni, s ahhoz esetleg nem kell hozzányúlni, de mindenféle előkészítő anyagok híján, cinikusan elismerve ezek hiányát, 20 iskolát nem lehet bezárni". Ilyen döntéseket még szatócsüzletben sem hoznak - tette hozzá. Megemlítette azt is, hogy a szakképzésről szóló törvény átalakítása márciusban kerül a kormány elé. Az Oktatási és Kulturális Minisztériumban elkészült munkaanyag pedig azzal sem harmonizál - fűzte hozzá a politikus. by: duna tv Megszavazták a szakiskolák átalakítását dunatv.hu, 2007. március 1. 20:04 | Utolsó frissítés: 20:04 Megszavazta a fővárosi közgyűlés 19 fővárosi szakképző iskola összevonását. A testület csaknem egész nap vitázott, végül az iskolákról külön-külön szavaztak a képviselők. A Lengyel Gyula Szakközépiskola az Alkotmánybírósághoz fordul, mert szerintük nem valós adatok alapján döntöttek a jogutóddal való megszüntetésükről. Első nekifutásra nem, de még másodszorra sem sikerült megszavaztatni a közgyűléssel 20 fővárosi szakközépiskola összevonását. Ma többek között ezért ült össze újra Budapest képviselő-testülete. A diákok közben az épület előtt tüntettek, Pécsi Ágnes tanárnő pedig egyenként győzködni próbálta a képviselőket. „A Fidesz előterjesztése azt az állapotot okozná, hogyha június 30-án döntene az iskola-integrációs feladatokról, és a közgyűlés megerősítené a korábbi határozatait, akkor a diákok nem tudnák március 19-én, 20-án, hogy az ő intézményeikkel mi történik” – hangsúlyozta Horváth Csaba, MSZP-s főpolgármester-helyettes. Erre Tarlós István így reagált: "Nem tudjuk támogatni ezt az erőszakos előterjesztést!" És ez így ment, gyakorlatilag egész nap. A Fidesz, az MDF és a KDNP az iskolák fennmaradása mellett, az MSZP és az SZDSZ pedig az összevonások mellett érvelt. „Szép szavak, tudásalapú gazdaság, kiélezett verseny, gyors reagálás, stb. Lássuk világosan, ezek fügefalevelek. Azért vagyunk kénytelenek erről vitatkozni, mert a fővárosnak nincs pénze” – véli Pokorni Zoltán, fideszes képviselő. A vitán 50-60 diák is jelen volt, tanárnőjükkel együtt. Ő még szót is kapott a közgyűléstől. A testület végül egyenként szavazott mind a 19 iskoláról. Mindig 34-32 arányban született döntés. Ezúttal sikerült elfogadtatni az összevonásokat. by: duna tv cikk: http://www.dunatv.hu/cikk.html?id=61824 rtl klubbon található anyagok : http://www.online.rtlklub.hu/hirek/hazank/?id=0703266917 Bezárásra javasolt iskolák Bezárnának, vagy összevonnának huszonegy középiskolát jövőre Budapesten, elkészült az első lista a javasolt intézményekről – olvassa el Ön is! A BEZÁRÁSRA JAVASOLT ISKOLÁK LISTÁJA: Batthyány-Strattmann László Szakképző Iskola és Gimnázium Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium Bőrfeldolgozóipari Szakközépiskola és Szakiskola Dekoratőr Iskola Déri Miksa Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola Földes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskola Irinyi János Környezetvédelmi és Vegyészeti Szakképző Iskola Kalmár László Számítástechnikai Szakközépiskola Kelenföldi Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Klauzál Gábor Műszeripari Szakközépiskola és Szakiskola Kolos Richárd Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsa Humán Szakközépiskola és Gimnázium Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium Soós István Borászati Szakközépiskola és Szakiskola Szabómester Szakképző Iskola Szentágothai János Egészségügyi Szakképző Iskola Ma is megtelt Budapesten a Városháza előtt az utca - a hét elején egy másik iskola, most a Kossuth Zsuzsa egészségügyi szakközépiskola és gimnázium bezárása ellen tüntettek. „Nem tudom elképzelni, hogy a tanulóink ennél jobb körülmények közé kerüljenek.” – nyilatkozta a Tényeknek, Gavallérné Fancsal Ágnes, a Kossuth Zsuzsa szakközépiskola igazgatóhelyettese. Az oktatási bizottság SZDSZ-es alelnöke azt mondta, hogy a bezárandó iskolák listája még valamelyest változhat, de a jelenlegi rendszer pazarló és rossz. Nem maradhat. „Jobb körülmények között, magasabb infrastruktura mellett, jobban fejlesztett tanműhelyekben tudnak majd tanulni az új rendszerben a diákok.” – mondta John Emese, a Fővárosi Oktatási Bizottság alelnöke. Kucsák László, a Fővárosi Oktatási Bizottság fideszes alelnöke azt mondta, ellenzik a tervet. A Fideszt az egészből kihagyták - ahogy mondta – tokkal-vonóval: „Ez csak ártani fog az oktatás ügyének, használni nem.” Tények by: tv 2 http://www.tv2.hu/tenyek/cikk/137173/# mtv ben a fényes: http://www.mtv.hu/cikk.php?id=188059

 
tikk-takk-tikk-takk...
 
Óra
 
dátum
2025. Április
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
<<   >>
 
számláló
Indulás: 2004-08-23
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Statisztika
Vélemény
Mi jöhet még az oldalra?

Zene, Videó, Képek
Szoftver, Hardver, Játékok
Hírek a nagyvilágból
Sport
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Hírvivő
 
SG.hu Hírdoboz
 
Boldog névnapot!
 
Csillagászati hírek
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG